Személyi Mentesítő Konténer (SZMK-1200) kifejlesztése
Személyi Mentesítő Konténer (SZMK-1200) kifejlesztése A projekt olyan eszköz fejlesztését tűzte ki célul, mely képes katasztrófahelyzetekben a lakosság és a mentést végző katasztrófavédelmi állomány személyi mentesítésére, egyben kiindulási alapja lehet a Magyar Honvédség által beszerzésre tervezett Konténeres Mentesítő Berendezéseket (KMB) kiegészítő, azok képességi színvonalán lévő Személyi Mentesítő Konténernek (SZMK).

Mivel a katonai követelmények szigorúbbak, a tervezés alapkövetelményeit képezték, hogy az SZMK:

  • illeszkedjen a Magyar Honvédség konténer-programjához, tehát 20'*8'*8'-as ISO-konténerben kerüljön kialakításra,
  • bármilyen oldalrakodós konténerszállító járművel legyen szállítható,
  • szélsőséges időjárási viszonyok mellett is legyen üzemeltethető,
  • autonóm módon települve legyen képes szakfeladatának megkezdésére,
  • mentesítési kapacitása a 240-300 fő/óra szintet érje el.

A berendezés megvalósításának alapja egy - négy térre osztott – szabványos, katonai kivitelű konténer. A két középső teljesen egyező funkciójú – a személyi mentesítő terek (ez működéskor – szállításkor pedig málhatér: a konténeren kívül telepített és működtetett felszerelések számára). A köztük lévő merev válaszfal a működés alatt csúszás-biztonsági funkciót lát el, szállításkor pedig bővebb rögzítési felületet ad.

A konténer egyik végébe, a gépészeti térbe került az áramellátást biztosító aggregátor és a világító felszerelések málházási helye. A másik végén lévő kezelőtérbe lett beépítve a tartály, a vízmelegítő modulok, a keringtető- és a mentesítőanyag-adagoló rendszer, továbbá a központi vezérlőtábla.

Vetkőző- és öltöző területként 2-2 készlet pneumatikus sátor lett a berendezéshez hozzárendelve, melyek kapacitásuk, málhatér-igényük, tömegük és a telepítési idejük alapján kerültek kiválasztásra. Kiegészítő felszerelésként hozzájuk csatlakoztatható a sátorfűtő, illetve a mobil klíma berendezés.

A személyi mentesítő terek oldalfalai lenyitható ajtóként kialakítottak, melyek használatkor rámpaként funkcionálnak. Mindkét térben 2-2 párhuzamos - egymástól függönnyel elválasztható - sorban kerül végrehajtásra az állomány személyi mentesítése.

Az 5,6*7,5 m-es vetkőző- és az 5,6*11,5 m-es öltöző sátrak mindkét oldalon 1-1 (a rámpák fölé felállított) összekötő elemmel csatlakoznak a konténerhez, összefüggő zárt teret képezve. Az optimális vízkihasználás érdekében az SZMK:

  • Szakaszolható - a személyi mentesítő terek (az egyes sorokig bezáróan) egymástól függetlenül működtethetők.
  • Működhet folyamatosan, vagy - amikor nem biztosítható az állomány folyamatos, láncszerű áthaladása - automata üzemben. Ekkor beépített mozgásérzékelők vezérlik az egyes sorok szórófejeinek víz kibocsájtását.

A rövid határidő miatt párhuzamos munkamódszert kellett alkalmaznunk. A specifikáció időszakában, az egyes meghatározó elemekre vonatkozó konkrét döntést követően azonnal indítottuk a beszerzésüket, majd a tervezési folyamat részletezése ütemében folyamatosan végeztük a kiegészítő cikkek, tartozékok és alkatrészek megrendelését. Ennek eredményeképp - a végső kialakításhoz - december elejére minden rendelkezésre állt.

A konténer térelosztási tervének véglegesítésével, június első felében elkezdtük a vízrendszer, elektromos hálózat és az üzemanyag rendszer megtervezését, a beépítési tervek elkészítését.

Az SZMK málházási rendjét - megrendeléseink beérkezésének ütemében, elrendezési próbákat tartva - folyamatosan pontosítottuk. A beépítéseket a konténer beérkezését (2009. 11. 10) követően megkezdtük, s december közepére fejeztük be. Ezt megelőzően a málhafelszerelés részét képező utolsó elemek is beérkeztek.

A gyártáshoz kapcsolódó üzempróbákat a modulok és részegységek beérkezését követően azok üzemképesség ellenőrzésével kezdtük meg, majd a beépítések végrehajtásával párhuzamosan folytattuk le. Az üzemi végátvételt 2009. december 21.-én hajtottuk végre.

A projektfeladatok végrehajtásával a Respirátor zrt. kifejlesztette a Személyi Mentesítő Konténer prototípusát, mely a célkitűzésben megjelölt követelményeknek maradéktalanul megfelel.

A fejlesztés eredményes befejezésének köszönhetően képessé váltunk, hogy a Magyar Honvédség követelményeit kielégítő eszközt ne kelljen importálni, hanem hazai gyártásból legyen szállítható.

bmk_uszt
Közép-Magyarországi Operatív Program KMOP-1.1.4-09-2009-0037 Vállalati innováció támogatása

Projekt megnevezése:

Személyi Mentesítõ Konténer kifejlesztése

Projekt azonosító: KMOP-1.1.4-09-2009-0037 Megvalósítás ideje: 2009.05.25.-2009.12.31.

Kedvezményezett: Respirátor Zrt

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
bmk_uszt
 
umagy_szmk_kmop Közreműködő szervezet:

MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. 1539 Budapest, Postafiók 684
 
umagy_szmk_kmop
Személyi Mentesítő Konténer (SZMK-1200)